„Ha nem elég jók a képeid,
nem voltál elég közel.”

Robert Capa

Fotózás közben sokan befeszülnek. Elkezd járni az agyuk:

​

„Vajon jól nézek ki?”
„Jó ez a póz?”
„Nem látszik nagynak a hasam?”
„Nem túl sárgák a fogaim?”

​

A kamera másik oldaláról könnyű azt mondani: „Nyugi, ne gondolj ezekre!”
De tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű.

​

Éppen ezért én nem azt szeretném, hogy végig pózoljunk, és azt próbáljuk kitalálni, hogyan kellene kinéznetek egy fotón.

​

Én inkább azt szeretném, hogy jól érezzük magunkat.

​

Lehet, hogy sétálunk egyet. Lehet, hogy leülünk egy piknikre. Beszélgetünk, nevetünk, megismerjük egymást. Nem kell rögtön a kamerának megfelelni.

​

Mert én akkor tudok igazán jó képeket készíteni rólatok,

ha ismerlek benneteket.

​

Ha tudom, mi az, ami nektek természetes.
Mi az, amiben kényelmesen érzitek magatokat.
Mi az, amitől felszabadultak vagytok.
És legfőképpen: mi az, ami valóban ti vagytok.

​

Nem tökéletes pózokat szeretnék megörökíteni, hanem benneteket.

​

Az őszinte pillanatokat. A nevetéseteket. A kapcsolatotokat. Azt, ahogy egymásra néztek.

​

Mert szerintem a legjobb fotó nem akkor készül, amikor azt kérdezed magadtól, hogy „vajon jól nézek ki?”

​

Hanem akkor, amikor egy pillanatra teljesen elfelejted, hogy kamera van előttetek.